KONFERENCIA

2009. május 7-én a Heves Megyei Europe Direct Információs Pont nemzetközi konferenciát szervezett Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása 5. évfordulójának megünneplésére, Heves megye testvérmegyéinek közreműködésével, az Európai Bizottság „Európa a Polgárokért” elnevezésű programja támogatásával.

A rendezvény másik témája a kompetencia alapú oktatás volt, így a program első napjának délutánján a magyar oktatás helyzetéről, eredményekről és a jövőbeli lehetőségekről esett szó Csillag Márta, főosztályvezető asszony előadásában (Oktatási és Kulturális Minisztérium). Kiegészítve ezt a képet megismerhettük a Heves megyei helyzetet, amelyet Székely Józsefné igazgató asszony vázolt fel (Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézménye). Három Heves megyei intézmény - köztük iskolánk is - bemutatta, hogy az adott kompetencia terület hogyan épült be a mindennapi oktatási gyakorlatába.

Másnap, május 8-án a résztvevő nemzetközi partnerektől megismerhettük az adott országban használt kompetencia-alapú módszereiket, gyakorlataikat. Ezen a napon az oktatási intézmények tapasztalatot cserélhettek egymással, illetve lehetőségük nyílt a jövőbeni együttműködés rendszerének kialakításához.

A konferencia eredményeiről bővebb információt a www.competence-net.eu honlapon talál!